02. chapter

Chapter 02. – Everything happens for a reason

× Samantha Pearl szemszöge ×

Reggel csodák csodájára, kipihenten ébredtem fel. A telefonomból üvöltő Paramore számot gyorsan leállítottam, hogy apám nyugodtan tudjon aludni. Sietős léptekkel slisszoltam be a fürdőszobába, ahol megmostam a hajam, az arcom, a fogam, s tettem magamra egy leheletnyi sminket. A bőröm eléggé fehér, ezért ha nem akarok egy halottra hasonlítani, kenni kell rá néhány csodaszert. Bő egy óra alatt végeztem a szükséges teendőimmel. Felhúztam lábaimra a bakancsom, majd elindultam a legszörnyűbb rémálmom felé, vagyis az iskolába. Félreértés ne essék, nem a tanulás miatt utálom a sulit. Leginkább az ott lévő emberektől áll fel a szőr a hátamon. Minden nap megkapom a lenéző, vagy épp sajnálkozó pillantásokat, - ki hogy áll hozzám -, ami enyhén szólva zavaró, és most már kezd elegem lenni belőlük.

Az első két órám rajz volt, aztán jött egy algebra, egy történelem, végül pedig egy fizikát kellett átvészelnem. Majdnem mindenből jeles vagyok, viszont a fizika és a testnevelés nem mondható az én világomnak.

Fél kettőre végeztem, és éppen hogy kiléptem az iskola kapuján, megcsörrent a telefonom. Ismeretlen számot jelzett, így gondoltam, hogy Zayn lehet a vonal másik végén.

- Igen? – szóltam bele egy még számomra is új, élettel teli hangon.

- Samantha? Itt Zayn – mondta Malik édes, de mégis férfias hangon.

- Én vagyok – feleltem. – Mi újság? – kérdeztem, miközben átsétáltam egy zebrán.

- Nem sok, minden oké. Az előbb néztem utána pár egyetemnek itt Londonban, elég sűrű a választék – válaszolta. – Lenne kedved akkor találkozni? Vagy még iskolában vagy?

- Nem, pont most végeztem, már hazafelé tartok. Persze, találkozhatunk, miután tanultam holnapra – nevettem fel. – Öhm… bár ha szeretnél, átjöhetsz segíteni – hebegtem.

- Ez egy remek ötlet! Bár a segítségnyújtás nem biztosított. Miből kéne? – Hallottam, ahogy a háttérben valaki beszél hozzá. „Azzal a lánnyal beszélsz, akiről meséltél tegnap este?” Egy kifinomult, bársonyos női hangot fedeztem fel. Kirázott a hideg. Az anyám hangjára emlékeztetett.

- Khm… fizikából – köhintettem zavartan.

- Ó, az sima ügy lesz. Akkor egy óra múlva a házad előtt vagyok, oké?

- Oké, akkor nemsoká találkozunk. Szia – nyomtam ki gyorsan a telefont. Mély levegőt vettem, s folytattam a hazavezető utam. Otthon az első dolgom az volt, hogy összepakoltam a házban. Apám eléggé rumlis, ezért mindenhol hagy valami szemetet maga után. Már csak tizenöt percem volt Zayn érkezéséig, mikor rádöbbentem, hogy a szobám sincs valami remek állapotban. Villámsebességgel rámoltam be minden kacatot az egyik üres fiókba, megcsináltam rendesen az ágyat, és amint betettem a gardróbomba a mosott ruhákat, csöngettek. Egy utolsó pillantást vetettem a tükörbe, magamban pedig megállapítottam, hogy egész tűrhetően nézek ki. Mielőtt még ajtót nyitottam volna, letűrtem a kardigánom egészen a csuklómig, ugyanis nagyon nem szerettem volna, ha Malik észreveszi a gyógyulófélben lévő karistolásokat a karomon. Körülbelül egy hete csináltam őket, a szülinapomon. Senki sem köszöntött fel, de az volt a legrosszabb, hogy még apám is elfelejtette az egészet. Ami egyszóval bántott.

- Áh, szia Zayn – engedtem be végre az ajtó előtt várakozó fiút. – Gyere be.

- Szia, Sam – ölelt meg Malik. Kicsit meglepett a cselekedete, de azért viszonoztam az ölelést. – Mi az ábra?

- Minden… oké – feleltem vonakodva.

- Nem úgy tűnik – döntötte oldalra a fejét.

- De, tényleg, minden oké. Csak furcsa – sóhajtottam, miközben elindultam a szobám felé.

- Mármint mi furcsa? – jött utánam.

- Ez az egész. – Leültem az ágyra, s megpaskoltam magam mellett a helyet, jelezvén, hogy üljön le.

- Kifejtenéd bővebben? – rázta meg a fejét értetlenkedve.

- Azt ne mondd, hogy neked nem furcsa ez a szituáció! – pattantam fel. Elé álltam, nagyjából fél méter távolság lehetett köztünk. – Tegnap találkoztunk először, de már a szobámban csücsülsz. Ez… nem normális! Úgy érzem, bízhatok benned, de mi van akkor, ha esetleg egy bérgyilkos vagy? Vagy az is lehet, hogy… - törtek volna fel belőlem a szavak, de megállított.

- Figyelj, Sam. Nekem is furcsa ez a helyzet, tényleg. Viszont biztos vagyok benne, hogy minden okkal történik. Nem hiszem, hogy véletlenül ismertük meg egymást tegnap. Egyébként megnyugtatlak, nem vagyok bérgyilkos, sőt, hátsó szándékaim sincsenek veled kapcsolatban. Egyszerűen… nem is tudom. Annyi mindent elmondtunk egymásnak az életünkről, úgy, hogy te sem ismertél engem, és én sem ismertelek téged. Igazán szokatlan dolog az ilyen, már, ha ez a megfelelő szó. Én viszont egyáltalán nem bánom, hogy így történtek az események. – Zayn felállt, így nekem kellett felnéznem rá. Majdnem másfél fejjel magasabb volt nálam.

- Igazad van – fújtam ki a tüdőmben lévő levegőt, tartva a szemkontaktust. – És köszönöm.

- Mármint micsodát? – ráncolta össze a homlokát. A válaszom egyszerű volt.

- Hogy beléptél az életembe.

Ω

Zayn körülbelül fél órája magyarázta a fizikát, én pedig azt hittem, rögtön falra mászok. Bár, ő sem érezhetett másképp. Kézzel-lábbal próbálta megértetni velem az anyagot, kevés sikerrel. Tizenöt perc további szenvedés után Malik idegesen lecsapta az ágyra a tankönyvemet, miközben a halántékát dörzsölve azt motyogta magában, hogy „feladom”. Halkan nevettem rajta egy sort, mire halványan elmosolyodott. Mondtam neki, hogy hanyagoljuk a dolgot, majd máskor újrapróbálkozunk vele, mire kedvesen közölte velem, hogy annyira értek a fizikához, mint egy majom a számítógépekhez. Szem forgatva megütöttem a karját, s a nem várt reakciót kapva visszaütött. Persze, sokkal gyengédebben, mint ahogy én odacsaptam neki. Belementem a játékba, ezért újra rá emeltem a kezem, csak ezúttal a combjára. Felvont szemöldökkel nézett rám, a szája sarkában pedig ott bujkált az édes mosolya. Hirtelen előkapta a hátam mögött pihenő párnát, és püfölni kezdett vele. Sikítozva nevettem fel, ugyanis püfölésből csikizésre váltott, ami köztudottan a gyengepontjaim közé sorolható.

- Hagyd… hagyd abba, Zayn! – visítottam, akár egy kismalac. – Kérlek! – kapkodtam kacagva a levegőt.

- Mit adsz érte, ha abbahagyom? – kérdezte pimasz mosollyal a száján.

- Mit adnék? Semmit! Hagyd már abba, mert megfulladok! – kezdtem el rugdalózni.

- Á-á! Ajánlj fel valamit!

- A két szép szemem nem elég? Zayn, tényleg hagyd abba! – váltottam komolyabb hangnemre, két köhögés között.

- Jó ég, jól vagy?  - állt le rögtön ijedten.

- Ja – köhögtem még egyet, aztán elmosolyodtam, és rátehénkedtem a mellkasára. – Most megfizetsz!

- Hé, átvágtál! – kiáltotta felháborodottan. Átdobtam a lábam a csípője fölött, s mindkét karján a feje mellé szorítottam. – Na, most mit akarsz tenni? – húzta fel a szemöldökét.

- Fogalmam sincs – röhögtem el magam kínosan. – Talán elengedlek… vagyis, inkább nem, mert akkor nem tudnék bosszút állni – biggyesztettem le az ajkaim. – Ki kell találnom, mi legyen a büntetésed – néztem rá hunyorogva.

- Ugye tudod, hogy egy mozdulattal el tudlak távolítani magamról? A kérdés az, hogy el akarlak-e távolítani magamról. Őszintén szólva, tetszik ez a pozíció. – Nekem sem kellett több, magamtól lemásztam Zaynről.

- Nem értem a viccet – haraptam bele a számba. Malik felült, és egyenesen a szemembe nézett.

- Nem gond, úgy sem annak szántam. – Mellékesen megvonta a vállát, én pedig legszívesebben arcon csaptam volna. Nekem egy barátra van szükségem, és a barátság nem működne, ha az ilyen megjegyzéseivel véletlenül magába bolondítana. – Úgy értem… - köszörülte meg a torkát -, megnézhetnénk egy filmet.

- Ez sokkal jobban hangzik – bólintottam lenyugodva.

Zayn ötlete az volt, hogy nézzük meg az Anabelle-t. Mivel fogalmam sem volt, mi az, belementem. Eléggé nagy kár volt, ugyanis a film közepénél azt hittem, összepisilem magam. Nem a röhögéstől, hanem az ijedtségtől. Szorosan a mellettem pihenő fiú mellkasába fúrtam az arcom, - minden egyes félelmetes résznél -, aki ijedtségemet látva erősen a karjaiba zárt.

*Öt héttel később*

Mióta Zayn az életem része, fenekestül felfordultak a mindennapjaim. Mára már mondhatni a legjobb barátom lett, aminek kimondottan örülök. Bár, ha két hónappal ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy hamarosan jön egy fiú, - aki nem csak kívül, de belül is ragyogó – ama célból, hogy betöltse a szívemben tátongó űr egy részét, valószínűleg kinevetem. Most viszont rádöbbentem a tényre, miszerint nem tudnám elképzelni nélküle az életem. Látszólagosan jót tett nekem ez a kapcsolat. Rászoktam a mosolygásra, ám még mindig csak akkor tudom felfelé görbíteni a szám, ha vele vagyok. Egyébként, szerencsére a múltkor vette a célzást, s azóta nem is mondott semmi félreérthetőt.

Éppen a francia házi dolgozatom írtam, mikor megcsörrent a telefonom. Malik keresett, így villámsebességgel nyomtam rá a „fogadás” gombra.

- Szia! – szóltam bele a fülemhez tartott fehér készülékbe. – Mizu?

- Szia, Sam! Azt akartam kérdezni, hogy rá érsz-e ma este. Szóval, ráérsz? – kérdezte. Elképzeltem, hogy beszéd közben az egyre növekvő haját birizgálja, ami olyan aranyosan állt neki.

- Öhm, várj, megnézem az órarendem – mondtam, majd kezembe vettem az ellenőrzőfüzetem, amibe bele voltak írva az óráim. – Holnap szerda, vagyis hét órám lesz. Geometria, rajz, irodalom, francia, kémia, töri és földrajz. Most írom a franciaházim, de még kell tanulnom irodalomra meg kémiára, ami azt jelenti, hogy sajnálatos módon ma nem érek rá. Holnap viszont egész nap szabad vagyok.

- Holnap meg nekem nem jó – sóhajtotta. – Vagy várjunk csak… ha szeretnél, eljöhetsz velem egy buliba. Az egyik haveromnak van itt Londonban egy nyaralóháza, ahol általában évente egyszer összehoz valami kis parti félét. Lenne kedved velem jönni?

- Átgondolom, jó? – döntöttem oldalra a fejem, mintha csak látná.

- Rendben. Este még felhívlak, ha nem gond. Most pedig mennem kell, anyu vett valami… nem is tudom mit, a lényeg, hogy nagy, és segítenem kell becipelni – nevetett fel.

- Nem gond, oké. Akkor majd beszélünk, Zaynie – kuncogtam.

- Szia, Sammy – szólt kedves hangon, mielőtt megszakítottuk a hívást.

Folytattam a házit, később meg nekiálltam a többi tanulnivalónak. Néha nagyon soknak érzem az egészet, de tudom, hogy a magam érdekében tanulok, s nem máséban.

Zayn ígéretét betartva este fél kilenckor újra felhívott. Mondtam, hogy szívesen elmegyek vele a buliba, ugyanis még sosem voltam egy partihoz hasonlítható rendezvényen sem. Na, jó, általánosban meg kilencedikben voltak suli bulik, de anyu halála után inkább kimaradtam minden olyan programból, ahol sok volt az ember.

Ω

Másnap tehetetlenül álltam a tükör előtt két ruhával a kezemben. Malik mögöttem elnyúlt az ágyon, s feltűnően sóhajtozni kezdett.

- Ne sóhajtozz már, inkább segíts ruhát választani! – förmedtem rá idegesen.

- Mondtam az előbb, hogy a mélyebb kivágású ruhára teszem a voksom – támaszkodott meg a két alkarján.

- Nem mondtad! – ráztam meg a fejem hihetetlenkedve.

- Akkor csak gondoltam – ráncolta össze elgondolkodva a szemöldökét.

- Ah! Komolyan mondom, az őrületbe kergetsz – fújtam ki a levegőt. – Megyek, megcsinálom a hajam meg a sminkem, aztán felöltözök. Ismered a járást, ha van valami kínod, ki tudod szolgálni magad. Fél óra és kész vagyok. – Beslisszoltam a fürdőbe, majd rögtön neki is láttam készülődni. Hallottam, ahogy nyílik a szobám ajtaja, ezért gondoltam, Zayn lement a nappaliba valamiért. Teljes mértékben bízom benne, ugyanis az utóbbi időkben jó párszor bizonyított. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer lesz egy fiú „LB-m”. Kíváncsi vagyok, miket tartogat még számomra a sors.

Sokkal gyorsabban – húsz perc alatt – végeztem, szóval, amíg Malik a nappaliban tevékenykedett, én elővettem a Zayn füzetem. Tudom, rettentő bután hangzik, de a későbbiekben nem csak emlékül szolgál majd, hanem számon is tudom tartani a hozzá kapcsolódó dolgokat. Eddig ezeket írtam le róla:

Zayn Malik

- tizenkilenc éves

- félig arab származású

- egyedül él az anyukájával

- az apukája elhagyta őket

- volt egy Kailyn nevű húga, aki hét éves volt, mikor leukémiában elhunyt

- a kedvenc rokona a nagybácsikája

- a kedvenc étele a csirkemell

- a kedvenc itala a Canada Dry

- szereti a mesefilmeket

- nem szereti az Alkonyatot

- az egyetem elvégzése után gazdaságinformatikus szeretne lenni

- van egy „pár” tetoválása

- a kedvenc énekese Justin Timberlake

- a kedvenc énekesnője Hailey Williams

- Tizenöt éves korában egy pizzériában dolgozott

- a mottója: „csak pozitívan”

- hat évesen megijesztette őt egy bohóc, azóta is fél tőlük

- azt mondta, csak a húszas évei végén szeretne megnősülni

- ha felnő, két gyereket szeretne: egy lányt, akit Aleaysha-nak nevezne, és egy fiút, akit Lucas-nak

- nem szereti az embereket szomorúnak látni

- kiskorában egyedül akkor volt hajlandó elaludni, ha az anyukája énekelt neki

- Mit csinálsz? – nyitott be hirtelen a szobába. A szívem kihagyott egy ütemet. Összecsuktam a füzetet, és észrevétlenül visszacsúsztattam a helyére.

- Semmit, pont most készültem el. Tőlem akár indulhatunk is.

- Rendben. Amúgy, nagyon csinos vagy. Tudtam én, hogy ez tökéletesen fog állni – bókolt, a szemében pedig ott csillogott az a kisfiús huncutság. Tisztában volt vele, hogy könnyen zavarba tud hozni.

- Öhm… köszi – feleltem lehajtott fejjel. – Akkor induljunk.

A buliba taxival mentünk. Csaknem egy óráig utaztunk a rettentő nagy dugó miatt. Miután megérkeztünk, fele-fele arányban kifizettük a sofőrt, és elindultunk egy hatalmas épület felé. Nem túlzok, ha azt mondom, szédültem az izgatottságtól. Nem tudtam mi vár rám, hogy kell viselkednem, kikkel kell majd beszélgetnem, fogok-e táncolni, stb. Zayn próbált nyugtatgatni, kevés sikerrel. Megfordult a fejemben, hogy én most inkább visszahívom a taxit, Malik meg érezze jól magát, de gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot a fejemből, mert nem szerettem volna, ha gyávának neveznek.

Az egész ház gyönyörű volt, a kertet lampionok tömkelege varázsolta szebbnél szebb színekbe. Legnagyobb meglepetésemre, egy illuminált állapotban fiatalt sem láttam sehol, aminek kifejezetten örültem. Zayn bemutatott pár bradfordi barátjának, vagyis szereztem pár új ismerőst. Kissé megtorpantam, mikor egy furcsa alak hirtelen elénk ugrott.

- Zack, de jó, hogy itt látlak! – köszöntötte a Zayn-nél talán egy két évvel idősebb fiú „Zack-et”. 

- Még mindig Zayn vagyok, kedves George – morgott idegesen Malik. Láttam rajta, hogy egyáltalán nem kedveli a srácot.

- Jó, igen, Zein… látom, becsajoztál! Nocsak, nocsak! Ráadásul egy nem is akármilyen pipit szedtél fel! Minden elismerésem, haver! - nevetett minden bizonnyal George. Megnyilvánulására kipattantak a szemeim, s értetlenül néztem a mellettem álló Zayn-re.

- Egy. Zayn vagyok! Kettő. Ő nem a csajom. Három. Ő nem egy pipi! Négy. Nem vagyok a haverod – mondta, miközben minden egyes szót alaposan megnyomott.

- Jaj, még mindig haragszol rám Sharon miatt, igaz? – forgatta meg szemeit George.

- Csak ne gyere a közelünkbe, érthető? Nem miattad jöttem ide ma este, hanem a barátaim miatt. Hagyj békén engem, te seggfej – sziszegte Zayn a fogai között.

Fél órával később Malik már jókedvűen táncikált pár haverjával, a harmadik sörével a kezében. Én egy kólát iszogatva figyeltem az embereket, és sikerült megállapítanom, hogy az ott tartózkodók 99%-a normális. Vagyis George-on kívül mindenki rendesnek tűnt.  

Amíg Zayn nem volt velem, sokan hívtak táncolni. Zavartan utasítgattam el minden fiút, ám az egyiket lehetetlennek tűnt lerázni. Szőke haja, és ragyogó kék szemei voltak. Körülbelül Zayn-nel lehetett egy magasságban, s korban sem különbözhettek. Hiába bizonygattam, hogy „én nem tudok táncolni”, mindig rávágta, hogy „nem fogadok el nemleges választ”. Végül beadtam a derekam, de még mielőtt a parkettre mentünk volna, figyelmeztettem, hogyha esetleg eltörik a lába, mert annyiszor rálépek, az nem az én hibám lesz. A srác nevetve bólintott, majd mielőtt még táncolni kezdtünk volna, bemutatkozott. A neve Niall, és jól sejtettem, hogy tizenkilenc éves. A zene egyik pillanatról a másikra lelassított, nekem pedig fogalmam sem volt, mit tegyek. Niall tehetetlenkedésemet látva megragadott a csípőmnél fogva, s óvatosan megához húzott. Kezeit a derekamon pihentette, míg én a vállaiba kapaszkodtam bele. Szerencsére egyszer sem tettem kárt benne sehol, de nem csodáltam volna, ha ez nem így történik. Bódító illata az orromba kúszott, én meg nemes egyszerűséggel elveztettem a fejem. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, amit néha észre is vett. Ezeket folyton csak egy mosollyal nyugtázta. Vajon hány lányt szédített már el így? Azt hiszem, nem táncoltunk öt percnél tovább, mert a zene pörgősebbre váltott. Visszasétáltunk a pulthoz, ahol Zayn aggódó tekintetével találtam szembe magam.

- Ó, Sam, hát itt vagy! Mindenhol kerestelek, azt hittem leléptél – sóhajtotta megkönnyebbülten.

- Csak táncoltunk egyet – lépett mellém Niall, a hangja pedig kissé furcsán csengett.

- Niall – ráncolta össze a homlokát ledöbbenve Zayn. – Te mit keresel itt? Tudtommal ez Liam és Sophia bulija, téged pedig köztudottan nem szeretnek. Nem mintha bárki is szeretne téged ebben az épületben – fújtatott Malik. Úgy látszik, George-n kívül akad még olyan ember, akikkel Zayn valaha is összeakasztotta a bajszát.