2014. december 6.

03. chapter

Chapter 03. - Promise

× Zayn Malik szemszöge ×

Nem hittem a szememnek, mikor Niall felbukkant Samantha mellett. A rengeteg lány közül pont őt szemelte ki magának az a szemét. Nagyon ideges lettem, de próbáltam megőrizni a hidegvérem.
- Kérlek, ne foglalkozz ezzel a sráccal – mondtam Samnek könyörgő tekintettel.
- Jó – bólintott Samantha engedelmesen, és mellém lépett.
- Mi van? Nehogy már ez a bolond irányítson téged! Azt csinálsz, amit akarsz! – emelte fel a hangját Horan.
- Bolond? – húzta fel a szemöldökét Sam. – Kezdjük ott, hogy Zayn nem bolond. Ha azt mondja, ne foglalkozzak veled, az csak azért lehet, mert oka van rá. Ne haragudj, jó volt veled táncolni, de nem szeretném, ha a buli hátralévő részében hozzám szólnál. – Büszkén karoltam át legjobb barátom derekát, Niall felé meg egy amolyan „pancser vagy” pillantást küldtem. Nem féltékenységből tettem, amit tettem, egyszerűen tisztában vagyok a seggfej dolgaival. Nem egy lányt vágott már át, s nagyon nem szerettem volna, ha Samanthát is kiszemeli magának. Horan idegesen elcsörtetett, én pedig meghívtam Samet egy italra. Ragaszkodott a kólához, ezért nem is akartam ráerőltetni semmiféle alkoholos dolgot. Vele ellentétben én egy tequilát kértem, amit jóízűen fogyasztottam el.
Éjfélt ütött az óra. Éreztem magamon, hogy totálisan kész vagyok, és hogy most rögtön haza kell mennem. Sam nevetve hívott egy taxit, eléggé szórakoztatta őt az állapotom. Szegény lány alig bírt kicipelni a kocsiig, nem lehetett könnyű hetven kilót kivonszolni a ház elé. 
- Sam – nyögtem kelletlenül. Már a kocsiban ültünk, hazafelé tartottunk. – Hova megyünk? – dülöngéltem jobbra, ballra.
- Hozzánk – válaszolta mosolyogva. – Így nem mehetsz haza, tuti felébresztenéd anyukádat. Nem örülne neki, ha részegen találna otthon.
- Ó. Oké – húztam el az „é” betűt. – Szeretsz? – csúszott ki a számon.
- Hogy érted? – ráncolta össze a szemöldökét.
- Bárhogy – nevettem fel.
- Nos, igen, azt hiszem. De inkább ne beszélj, pihentesd egy kicsit a hangszálaidat. Egész este be nem állt a szád – lökött meg óvatosan.
- Jó, előbb viszont adj egy puszit az arcomra. Utána esküszöm, hogy befogom – húztam magamhoz. Sam szem forgatva teljesítette a kérésem, én meg imádkoztam, hogy ne fordítsam el a fejem. – Én is szeretlek – motyogtam a hajába. – Te vagy a legeslegjobb barátom.
- Jó ezt hallani. Még ha részeg is vagy – suttogta, miközben fejét a mellkasomba fúrta.


Másnap reggel mondhatnám, hogy fejfájásra ébredtem, de nem így volt. Sam kelt ki mellőlem az ágyból, s elkezdett felöltözni. Azt hitte, hogy még alszom, úgyhogy nem zavartatta magát. Háttal állt nekem, így láthattam a fenekét, és a csupasz hátát. Legszívesebben… na, jó, inkább nem mondom, mit csináltam volna vele.
Először nem tudtam, hová készül, aztán rájöttem, hogy péntek van, vagyis iskolába kell mennie. Forgolódtam egy párat csukott szemmel, hogy azt higgye, éppen akkor ébredtem fel. Lágy hangon suttogta, hogy „Jó reggelt. Kérlek, nagyon halkan menj majd haza, apám alszik. Nem akarom, hogy felébredjen.” Fáradtan bólintottam, majd vissza akartam dőlni az ágyba, mikor a fejembe ötlötte magát egy terv.
- Hé, Sam – pattantam ki az ágyból. – Mi lenne, ha ma nem mennél iskolába? Felhívnám az osztályfőnököd, hogy megbetegedtél. Azt mondanám, a nagybátyád vagyok – húzogattam a szemöldököm.
- Verd ki a fejedből, Malik! – rázta meg a fejét. – Kizárt, hogy ne menjek iskolába.
- Jaj, ne csináld már! Kitűnő tanuló vagy, ma meg úgy sem lesz fizikád, ha akarnál, sem tudnál javítani. Légy szíves! A kedvemért – néztem rá „kiskutya szemekkel”.
- Zayn… - sóhajtott fel, én pedig már itt tudtam, hogy nyert ügyem van. Közelebb léptem hozzá, s karjaimat vékony dereka köré fontam. Ha valaki akkor lát minket, valószínűleg azt hiszi, hogy egy pár vagyunk. Csak mi tudtuk, hogy milyen különleges kapcsolat van köztünk. Még nem mondtuk, de mindketten tisztában voltunk vele, hogy több ez, mint legjobb barátság. Nem a szerelemre gondolok, még annál is jóval többre. Hihetetlen, hogy szinte egyik hétről a másikra váltunk ilyenekké. Mindkettőnket megváltoztatott a másik közelsége. Én még pozitívabban állok a dolgokhoz, ő pedig annyi idő után újra képes mosolyogni, elmondása szerint. Sam nagyon fontos lett nekem, ezért képes lennék érte bármit megtenni. Tudom, ő sem érez másképp. – Na, jó – hajtotta le vállamra a fejét. – De akkor is el kell mennünk innen valahova, mert apám egyig itthon van.
- Rendben, akkor átmegyünk hozzánk. Persze, ha nem gond – motyogtam a nyakába.
- Nem gond. Anyukád otthon van? – kérdezte alig hallhatóan.
- Nem, dolgozik. Már a költözésünk után három nappal újra munkába állt. Fél háromig nem ér haza.
- Oké, akkor menjünk át hozzád.
× Samantha Pearl szemszöge ×
Zayn-ék háza egyszerűen csodálatos. Minden olyan gondosan volt elrendezve, mintha csak odarajzolták volna a dolgokat.
Fiú létére egész tiszta volt a szobája, amit meg is jegyeztem neki. Ő csak megforgatta a szemeit, majd mondta, hogyha szeretnék még aludni, lefeküdhetünk. Azonnal rábólintottam az ötletre, mivel a tegnap éjjel enyhén lefárasztott. Amúgy, egyikünk sem hozta szóba a történteket. Bár én egy kicsit kíváncsi voltam, miért van rosszba George-al és Niallel, de nem kérdeztem rá.
Fél nyolckor elaludtunk, s délben ébredtünk fel. Mindketten kipihentük magunkat, így álmosságmentesen mentünk le ebédelni a konyhába. Időközben megadtam Zayn-nek az osztályfőnököm telefonszámát, nehogy később elfelejtse leigazolni a napot. Kicsit mélyített a hangján mialatt beszélt, hogy felnőttesebbnek tűnjön. Alig bírtam ki kuncogás nélkül, de nem lett volna jó, ha Mr. Poolman meghall engem nevetni a háttérben.
Miután megettünk egy szendvicset, - Malik kettőt -, visszamentünk a szobájába. Alaposabban körülnéztem, s az egyik polcon felfedeztem egy kislány képét. Szemei édesen csillogtak, akárcsak Zayn-nek.

- Kailyn Tianna Malik – szólalt meg hirtelen mögöttem Zayn, s az állát a vállamon támasztotta meg. Kezei szorosan a hasam köré csúszta, ezzel még jobban megszűntetve a köztünk lévő kis távolságot is.
- Istenem – motyogtam szomorúan. – Olyan… - kerestem a szavakat, de nem találtam.
- Gyönyörű volt – nyelt egy nagyot Zayn. Megfordultam, hogy szembe legyek vele. Karjaim erősen a nyaka köré fontam, s lábujjhegyre állva egy puszit leheltem az arcára. – Rád emlékeztet – mosolyodott el halványan.
- Ugyan. Ő sokkal gyönyörűbb volt nálam – ráztam meg a fejem óvatosan. – Bárcsak én haltam volna meg helyette – csúszott ki véletlenül a számon.
- Miket beszélsz? – tolt el magától pár centire. – Ha te most nem lennél… nem is tudom. Hiányozna a másik felem – fúrta tekintetét mélyen az enyémbe.
- Ígérd meg, hogy soha nem hagyjuk el egymást – kértem elcsukló hangon.
- Ígérem. Soha nem hagylak el, bármi is történjék – mondta. Hangtalanul felzokogtam, s a nyakába temettem az arcom.
- Szükségem van rád – szipogtam sírástól rázkódó vállakkal. – Már csak te vagy nekem, Zayn. Rajtad kívül nincs senki másom.
- Sss, nyugodj meg – simított végig a hátamon. – Itt vagyok, veled, és itt is leszek, örökké.


Miután mindketten kellőképpen lenyugodtunk, megnéztünk egy filmet. Ezúttal én választottam, mert az eddigi alkalmakkor Zayn mindig valami nekem nem tetszőt rakott be a DVD-be. Körülbelül a Ted felénél járhattunk, mikor hangokat hallottunk a földszintről. Ijedten slisszoltunk ki a szobából megnézni a csörömpölés forrását.
- Van ott valaki? – kérdezte remegő hangon Zayn. Némán felnevettem töketlenségén, de a vigyorom lefagyott az arcomról, mikor meghallottam minden bizonnyal az édesanyja hangját. Még sosem találkoztam vele, ezért nagyon megijedtem, mert fogalmam sem volt, mi tévő legyek.
- Én vagyok! – felelte Trisha, – így hívják az anyukáját -, majd kidugta a fejét a konyhából. – Ó, hát ő meg ki? – lépett ki az említett helységből, amint megpillantott engem.
- Anyu, ő itt Samantha – karolt át féloldalasan Malik.
- Samantha, te jó ég! Örülök, hogy megismerhettelek! – jött oda rögtön a negyvenes évei elején járó csinos hölgy. – Zayn rengeteget mesélt rólad! Még szebb vagy, mint ahogy elképzeltelek – ölelt meg.
- Én is… örülök – dadogtam zavarodottan. – És köszönöm szépen. Én is sokat hallottam magáról.
- Jaj, kérlek, tegeződjünk. Nem vagyok még olyan öreg – nevetett fel Trish. – Nem vagytok éhesek? Hoztam egy kis kínait.
- Nem, már ettünk, de azért köszönjük – ráztam meg a fejem.
- Hé, a magad nevében beszélj – bökött oldalba Zayn. – Én kérek!
Malik megevett egy tál zöldséges pirított tésztát, mézes-szezámmagos csirkével, majd elmentünk sétálni. Nem volt úti célunk, az egyetlen feltétel az volt, hogy csendes környéken legyünk.
Körülbelül fél óráig gyalogoltunk némán. Nem volt kínos a szótlanság, inkább nyugtatóként hatottak a beszéd nélküli percek.
- Anyu nagyon bír téged – szólalt meg később Zayn.
- Én is kedvelem őt – mosolyodtam el halványan.
- Khm, Sam – köszörülte meg a torkát. – Emlékszel még mit beszéltünk a taxiban tegnap éjjel?
- Hát, igen – dadogtam zavartan.
- Jó. Remélem, tudod, hogy én is emlékszek mindenre. Jobban örültem volna neki, ha egy józan pillanatomban mondjuk ki először – nevetett fel kínosan.
- Mármint azt, hogy szeretlek? – vontam fel a szemöldököm. Zayn bólintott egy aprót. – Én nem bánom, hogy így alakult. Legalább emlékezetesebb lesz.
- Igazad van – karolta át a vállam. – Szeretlek.
- Tudom – néztem fel rá. – Én is téged.
Rápillantottam a karórámra, ami fél hármat mutatott. Mondtam Maliknak, hogy menjünk vissza hozzánk, mert össze akarok rámolni a házban. Negyed óra alatt már nálunk is voltunk, én pedig neki láttam takarítani. Letörölgettem a polcokat, felporszívóztam a nappalit meg a szobákat, felmostam a konyhába, elmosogattam a piszkos tányérokat, s végül kivittem a szemetet. Zayn közben elfoglalta magát, hol a nappaliban tévézett, hol a szobámban kutatott. A Zayn-füzetem szerencsére nem találta meg, mivel gondosan be volt süllyesztve a fehérneműim alá. Bár, azon se lepődtem volna meg, ha ott kezd el kotorászni.
Pontosan öt órára végeztem. El sem hittem, hogy ilyen gyorsan elszaladt az idő. Fáradtan zuhantam be az ágyamba, mellettem Zayn feküdt, s a laptopom nyomkodta. Hihetetlenkedve kérdezte, hogy miért nincsenek az előzményeimbe a közösségi oldalak nevei. Vállat vonva feleltem, hogy egyiket sem használom, mert nem tartom hasznosnak őket. De tényleg, mi szükségem lenne rá? Úgy sem beszélnék soha senkivel. Pár perc elteltével éreztem, hogy a szemhéjaim felmondják a szolgálatot, s mély álomba merültem.

Belenéztem a tükörbe, ahol egy egészséges, boldog fiatal lány pillantott vissza rám. Végigsimítottam a combközépig érő fekete báli ruhámon igazításképpen, ellenőriztem a sminkem, s késznek nyilvánítottam magam. Ahogy megfordultam, begöndörített hajam meglebbent a hirtelen jött mozdulattól. Egyedül álltam a szobám közepén, kísérőmre várva. Alig telt el néhány perc, mire kopogtattak az ajtón. Lassan letipegtem a nappaliba vezető lépcsőn, kifújtam a tüdőmben felgyülemlett levegőt, majd ajtót nyitottam. Legnagyobb meglepetésemre egy ismeretlen fiú állt a bejáratnál. Arcán halvány mosoly díszelgett, miáltal gödröcskéi megmutatkoztak nekem. Göndör barna haja volt, egy fehér, félig kigombolt inget és egy fekete csőnadrágot viselt. Sármos volt s rendkívül férfias, ragyogó zöld szemeiben mégis megcsillant valami különleges, ami kisfiússágot árasztott. Miután kellőképpen végigmértem, megszólalt. Hangja rekedtesen csengett, miközben a külsőm dicsérte. Elpirulva bemutatkoztam, ő viszont csak annyit felelt: „Tudom, ki vagy.” Jobbját felém nyújtotta, amit én készségesen elfogadtam. Kéz a kézben sétáltunk le a kapuig, ami előtt egy fekete Range Rover pihent meg. Elkísért az autóig, és udvariasan kinyitotta nekem a kocsiajtót. Beültem a járgányba mindenféle félelem, vagy rossz előérzet nélkül annak ellenére, hogy a titokzatos srác nevét sem tudtam.

- Sam… Samantha, ébredj – hallottam meg Zayn szólításait.
- Uh – ültem fel az ágyon. – Mennyi ideig aludtam? – kérdeztem a szemeim dörzsölgetve.
- Nem sokáig, tíz, tizenöt percig – simított végig a karomon. – Minden rendben?
- Persze – feleltem. – Mit szeretnél csinálni?
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a moziba. Mit szólsz hozzá? – fürkészte a tekintetem.
- Nekem nyolc – vontam meg a vállam.
Átvettem a ruháimat, kivasaltam a hajam, majd egy leheletnyi sminket tettem fel az arcomra. Miután Zayn telefonált az anyukájának, hogy későn ér haza, indulásra készen álltunk. Taxival mentünk, amit fele-fele arányban fizettünk ki. Igaz, Malik akaratoskodott egy sort, de nem akartam, hogy az egészet ő fizesse, így hát megmakacsoltam magam, s addig győzködtem, míg bele nem ment a közös fizetésbe.
Nagy nehezen sikerült választanunk egy filmet, de a kezdetéig még volt bő húsz percünk. Elmentünk a büfébe, ahol vettünk két nagy kólát, két közepes pattogatott kukoricát, és két csomag M&M’s-et. Leültünk a váróterembe, ahol Zayn összefutott pár ismerős arccal. Két fiú meg egy lány kezdett el vele beszélgetni, én meg ott ültem némán, mint egy gomba. A lány feltűnően sokszor érintette meg Malikot. Folyamatosan mosolygott rá és azt emlegette, „milyen jó volt rég”. Hosszú tejföl szőke haját ide-oda dobálta, miközben le sem vette Zaynről a szemeit. Észrevettem, hogy a film már tíz perce elkezdődött, ezért halkan szóltam Maliknak, hogy be kéne menni, ő viszont lerázott egy „menj be, majd valamikor utánad megyek” mondattal. Vérig sértve álltam fel a bőrfotelből, s kiviharoztam a mozi épületéből, mindezt úgy, hogy Zayn észre sem vette.

Fél óra gyaloglás után hazaértem. Útközben folyton a telefonom nézegettem, hátha hív, de semmi. Hát, ha így állunk… Nem érdekelt, hogy még csak negyed hét van, átvettem a pizsamám és elmerültem a paplanok világában a laptopommal a kezemben. Megnyitottam a My Diary nevű weboldalt, ahová anonymusként lehet posztolni bármit a világon. Arra készültem, hogy egy kis novellát írok arról, milyen nagyon csalódtam Zaynben, végül viszont csak ennyit írtam ki: Hiányzik a közelséged, lelki társam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése