Chapter 03. - Promise
× Zayn Malik szemszöge ×
Nem hittem a szememnek, mikor Niall felbukkant Samantha
mellett. A rengeteg lány közül pont őt szemelte ki magának az a szemét. Nagyon
ideges lettem, de próbáltam megőrizni a hidegvérem.
- Kérlek, ne foglalkozz ezzel a sráccal – mondtam Samnek
könyörgő tekintettel.
- Jó – bólintott Samantha engedelmesen, és mellém lépett.
- Mi van? Nehogy már ez a bolond irányítson téged! Azt
csinálsz, amit akarsz! – emelte fel a hangját Horan.
- Bolond? – húzta fel a szemöldökét Sam. – Kezdjük ott, hogy
Zayn nem bolond. Ha azt mondja, ne foglalkozzak veled, az csak azért lehet,
mert oka van rá. Ne haragudj, jó volt veled táncolni, de nem szeretném, ha a
buli hátralévő részében hozzám szólnál. – Büszkén karoltam át legjobb barátom
derekát, Niall felé meg egy amolyan „pancser vagy” pillantást küldtem. Nem
féltékenységből tettem, amit tettem, egyszerűen tisztában vagyok a seggfej
dolgaival. Nem egy lányt vágott már át, s nagyon nem szerettem volna, ha
Samanthát is kiszemeli magának. Horan idegesen elcsörtetett, én pedig meghívtam
Samet egy italra. Ragaszkodott a kólához, ezért nem is akartam ráerőltetni
semmiféle alkoholos dolgot. Vele ellentétben én egy tequilát kértem, amit
jóízűen fogyasztottam el.
Éjfélt ütött az óra. Éreztem magamon, hogy totálisan kész
vagyok, és hogy most rögtön haza kell mennem. Sam nevetve hívott egy taxit,
eléggé szórakoztatta őt az állapotom. Szegény lány alig bírt kicipelni a
kocsiig, nem lehetett könnyű hetven kilót kivonszolni a ház elé.
- Sam – nyögtem kelletlenül. Már a kocsiban ültünk, hazafelé
tartottunk. – Hova megyünk? – dülöngéltem jobbra, ballra.
- Hozzánk – válaszolta mosolyogva. – Így nem mehetsz haza,
tuti felébresztenéd anyukádat. Nem örülne neki, ha részegen találna otthon.
- Ó. Oké – húztam el az „é” betűt. – Szeretsz? – csúszott ki
a számon.
- Hogy érted? – ráncolta össze a szemöldökét.
- Bárhogy – nevettem fel.
- Nos, igen, azt hiszem. De inkább ne beszélj, pihentesd egy
kicsit a hangszálaidat. Egész este be nem állt a szád – lökött meg óvatosan.
- Jó, előbb viszont adj egy puszit az arcomra. Utána
esküszöm, hogy befogom – húztam magamhoz. Sam szem forgatva teljesítette a
kérésem, én meg imádkoztam, hogy ne fordítsam el a fejem. – Én is szeretlek –
motyogtam a hajába. – Te vagy a legeslegjobb barátom.
- Jó ezt hallani. Még ha részeg is vagy – suttogta, miközben
fejét a mellkasomba fúrta.
Ω
Másnap reggel mondhatnám, hogy fejfájásra ébredtem, de nem
így volt. Sam kelt ki mellőlem az ágyból, s elkezdett felöltözni. Azt hitte,
hogy még alszom, úgyhogy nem zavartatta magát. Háttal állt nekem, így láthattam
a fenekét, és a csupasz hátát. Legszívesebben… na, jó, inkább nem mondom, mit
csináltam volna vele.
Először nem tudtam, hová készül, aztán rájöttem, hogy péntek
van, vagyis iskolába kell mennie. Forgolódtam egy párat csukott szemmel, hogy
azt higgye, éppen akkor ébredtem fel. Lágy hangon suttogta, hogy „Jó reggelt.
Kérlek, nagyon halkan menj majd haza, apám alszik. Nem akarom, hogy
felébredjen.” Fáradtan bólintottam, majd vissza akartam dőlni az ágyba, mikor a
fejembe ötlötte magát egy terv.
- Hé, Sam – pattantam ki az ágyból. – Mi lenne, ha ma nem
mennél iskolába? Felhívnám az osztályfőnököd, hogy megbetegedtél. Azt mondanám,
a nagybátyád vagyok – húzogattam a szemöldököm.
- Verd ki a fejedből, Malik! – rázta meg a fejét. – Kizárt,
hogy ne menjek iskolába.
- Jaj, ne csináld már! Kitűnő tanuló vagy, ma meg úgy sem
lesz fizikád, ha akarnál, sem tudnál javítani. Légy szíves! A kedvemért –
néztem rá „kiskutya szemekkel”.
- Zayn… - sóhajtott fel, én pedig már itt tudtam, hogy nyert
ügyem van. Közelebb léptem hozzá, s karjaimat vékony dereka köré fontam. Ha
valaki akkor lát minket, valószínűleg azt hiszi, hogy egy pár vagyunk. Csak mi
tudtuk, hogy milyen különleges kapcsolat van köztünk. Még nem mondtuk, de
mindketten tisztában voltunk vele, hogy több
ez, mint legjobb barátság. Nem a szerelemre gondolok, még annál is jóval
többre. Hihetetlen, hogy szinte egyik hétről a másikra váltunk ilyenekké.
Mindkettőnket megváltoztatott a másik közelsége. Én még pozitívabban állok a
dolgokhoz, ő pedig annyi idő után újra képes mosolyogni, elmondása szerint. Sam
nagyon fontos lett nekem, ezért képes lennék érte bármit megtenni. Tudom, ő sem
érez másképp. – Na, jó – hajtotta le vállamra a fejét. – De akkor is el kell
mennünk innen valahova, mert apám egyig itthon van.
- Rendben, akkor átmegyünk hozzánk. Persze, ha nem gond –
motyogtam a nyakába.
- Nem gond. Anyukád otthon van? – kérdezte alig hallhatóan.
- Nem, dolgozik. Már a költözésünk után három nappal újra
munkába állt. Fél háromig nem ér haza.
- Oké, akkor menjünk át hozzád.
× Samantha Pearl szemszöge ×
Zayn-ék háza egyszerűen csodálatos. Minden olyan gondosan
volt elrendezve, mintha csak odarajzolták volna a dolgokat.
Fiú létére egész tiszta volt a szobája, amit meg is
jegyeztem neki. Ő csak megforgatta a szemeit, majd mondta, hogyha szeretnék még
aludni, lefeküdhetünk. Azonnal rábólintottam az ötletre, mivel a tegnap éjjel
enyhén lefárasztott. Amúgy, egyikünk sem hozta szóba a történteket. Bár én egy
kicsit kíváncsi voltam, miért van rosszba George-al és Niallel, de nem
kérdeztem rá.
Fél nyolckor elaludtunk, s délben ébredtünk fel. Mindketten
kipihentük magunkat, így álmosságmentesen mentünk le ebédelni a konyhába.
Időközben megadtam Zayn-nek az osztályfőnököm telefonszámát, nehogy később
elfelejtse leigazolni a napot. Kicsit mélyített a hangján mialatt beszélt, hogy
felnőttesebbnek tűnjön. Alig bírtam ki kuncogás nélkül, de nem lett volna jó,
ha Mr. Poolman meghall engem nevetni a háttérben.
Miután megettünk egy szendvicset, - Malik kettőt -,
visszamentünk a szobájába. Alaposabban körülnéztem, s az egyik polcon
felfedeztem egy kislány képét. Szemei édesen csillogtak, akárcsak Zayn-nek.
- Kailyn Tianna Malik – szólalt meg hirtelen mögöttem Zayn,
s az állát a vállamon támasztotta meg. Kezei szorosan a hasam köré csúszta,
ezzel még jobban megszűntetve a köztünk lévő kis távolságot is.
- Istenem – motyogtam szomorúan. – Olyan… - kerestem a
szavakat, de nem találtam.
- Gyönyörű volt – nyelt egy nagyot Zayn. Megfordultam, hogy
szembe legyek vele. Karjaim erősen a nyaka köré fontam, s lábujjhegyre állva
egy puszit leheltem az arcára. – Rád emlékeztet – mosolyodott el halványan.
- Ugyan. Ő sokkal gyönyörűbb
volt nálam – ráztam meg a fejem óvatosan. – Bárcsak én haltam volna meg
helyette – csúszott ki véletlenül a számon.
- Miket beszélsz? – tolt el magától pár centire. – Ha te
most nem lennél… nem is tudom. Hiányozna a másik felem – fúrta tekintetét
mélyen az enyémbe.
- Ígérd meg, hogy soha nem hagyjuk el egymást – kértem
elcsukló hangon.
- Ígérem. Soha nem hagylak el, bármi is történjék – mondta.
Hangtalanul felzokogtam, s a nyakába temettem az arcom.
- Szükségem van rád – szipogtam sírástól rázkódó vállakkal.
– Már csak te vagy nekem, Zayn. Rajtad kívül nincs senki másom.
- Sss, nyugodj meg – simított végig a hátamon. – Itt vagyok,
veled, és itt is leszek, örökké.
Ω
Miután mindketten kellőképpen lenyugodtunk, megnéztünk egy
filmet. Ezúttal én választottam, mert az eddigi alkalmakkor Zayn mindig valami
nekem nem tetszőt rakott be a DVD-be. Körülbelül a Ted felénél járhattunk, mikor hangokat hallottunk a földszintről.
Ijedten slisszoltunk ki a szobából megnézni a csörömpölés forrását.
- Van ott valaki? – kérdezte remegő hangon Zayn. Némán
felnevettem töketlenségén, de a vigyorom lefagyott az arcomról, mikor meghallottam
minden bizonnyal az édesanyja hangját. Még sosem találkoztam vele, ezért nagyon
megijedtem, mert fogalmam sem volt, mi tévő legyek.
- Én vagyok! – felelte Trisha, – így hívják az anyukáját -,
majd kidugta a fejét a konyhából. – Ó, hát ő meg ki? – lépett ki az említett
helységből, amint megpillantott engem.
- Anyu, ő itt Samantha – karolt át féloldalasan Malik.
- Samantha, te jó ég! Örülök, hogy megismerhettelek! – jött
oda rögtön a negyvenes évei elején járó csinos hölgy. – Zayn rengeteget mesélt rólad!
Még szebb vagy, mint ahogy elképzeltelek – ölelt meg.
- Én is… örülök – dadogtam zavarodottan. – És köszönöm
szépen. Én is sokat hallottam magáról.
- Jaj, kérlek, tegeződjünk. Nem vagyok még olyan öreg –
nevetett fel Trish. – Nem vagytok éhesek? Hoztam egy kis kínait.
- Nem, már ettünk, de azért köszönjük – ráztam meg a fejem.
- Hé, a magad nevében beszélj – bökött oldalba Zayn. – Én
kérek!
Malik megevett egy tál zöldséges pirított tésztát,
mézes-szezámmagos csirkével, majd elmentünk sétálni. Nem volt úti célunk, az
egyetlen feltétel az volt, hogy csendes környéken legyünk.
Körülbelül fél óráig gyalogoltunk némán. Nem volt kínos a
szótlanság, inkább nyugtatóként hatottak a beszéd nélküli percek.
- Anyu nagyon bír téged – szólalt meg később Zayn.
- Én is kedvelem őt – mosolyodtam el halványan.
- Khm, Sam – köszörülte meg a torkát. – Emlékszel még mit
beszéltünk a taxiban tegnap éjjel?
- Hát, igen – dadogtam zavartan.
- Jó. Remélem, tudod, hogy én is emlékszek mindenre. Jobban
örültem volna neki, ha egy józan pillanatomban mondjuk ki először – nevetett
fel kínosan.
- Mármint azt, hogy szeretlek? – vontam fel a szemöldököm.
Zayn bólintott egy aprót. – Én nem bánom, hogy így alakult. Legalább
emlékezetesebb lesz.
- Igazad van – karolta át a vállam. – Szeretlek.
- Tudom – néztem fel rá. – Én is téged.
Rápillantottam a karórámra, ami fél hármat mutatott. Mondtam
Maliknak, hogy menjünk vissza hozzánk, mert össze akarok rámolni a házban.
Negyed óra alatt már nálunk is voltunk, én pedig neki láttam takarítani.
Letörölgettem a polcokat, felporszívóztam a nappalit meg a szobákat, felmostam
a konyhába, elmosogattam a piszkos tányérokat, s végül kivittem a szemetet.
Zayn közben elfoglalta magát, hol a nappaliban tévézett, hol a szobámban
kutatott. A Zayn-füzetem szerencsére nem találta meg, mivel gondosan be volt
süllyesztve a fehérneműim alá. Bár, azon se lepődtem volna meg, ha ott kezd el
kotorászni.
Pontosan öt órára végeztem. El sem hittem, hogy ilyen
gyorsan elszaladt az idő. Fáradtan zuhantam be az ágyamba, mellettem Zayn
feküdt, s a laptopom nyomkodta. Hihetetlenkedve kérdezte, hogy miért nincsenek
az előzményeimbe a közösségi oldalak nevei. Vállat vonva feleltem, hogy egyiket
sem használom, mert nem tartom hasznosnak őket. De tényleg, mi szükségem lenne
rá? Úgy sem beszélnék soha senkivel. Pár perc elteltével éreztem, hogy a
szemhéjaim felmondják a szolgálatot, s mély álomba merültem.
Belenéztem
a tükörbe, ahol egy egészséges, boldog fiatal lány pillantott vissza rám.
Végigsimítottam a combközépig érő fekete báli ruhámon igazításképpen,
ellenőriztem a sminkem, s késznek nyilvánítottam magam. Ahogy megfordultam,
begöndörített hajam meglebbent a hirtelen jött mozdulattól. Egyedül álltam a
szobám közepén, kísérőmre várva. Alig telt el néhány perc, mire kopogtattak az
ajtón. Lassan letipegtem a nappaliba vezető lépcsőn, kifújtam a tüdőmben
felgyülemlett levegőt, majd ajtót nyitottam. Legnagyobb meglepetésemre egy
ismeretlen fiú állt a bejáratnál. Arcán halvány mosoly díszelgett, miáltal
gödröcskéi megmutatkoztak nekem. Göndör barna haja volt, egy fehér, félig
kigombolt inget és egy fekete csőnadrágot viselt. Sármos volt s rendkívül
férfias, ragyogó zöld szemeiben mégis megcsillant valami különleges, ami
kisfiússágot árasztott. Miután kellőképpen végigmértem, megszólalt. Hangja
rekedtesen csengett, miközben a külsőm dicsérte. Elpirulva bemutatkoztam, ő
viszont csak annyit felelt: „Tudom, ki vagy.” Jobbját felém nyújtotta, amit én
készségesen elfogadtam. Kéz a kézben sétáltunk le a kapuig, ami előtt egy
fekete Range Rover pihent meg. Elkísért az autóig, és udvariasan kinyitotta
nekem a kocsiajtót. Beültem a járgányba mindenféle félelem, vagy rossz előérzet
nélkül annak ellenére, hogy a titokzatos srác nevét sem tudtam.
- Sam… Samantha, ébredj – hallottam meg Zayn szólításait.
- Uh – ültem fel az ágyon. – Mennyi ideig aludtam? –
kérdeztem a szemeim dörzsölgetve.
- Nem sokáig, tíz, tizenöt percig – simított végig a
karomon. – Minden rendben?
- Persze – feleltem. – Mit szeretnél csinálni?
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a moziba. Mit szólsz
hozzá? – fürkészte a tekintetem.
- Nekem nyolc – vontam meg a vállam.
Átvettem a ruháimat, kivasaltam a hajam, majd egy leheletnyi
sminket tettem fel az arcomra. Miután Zayn telefonált az anyukájának, hogy
későn ér haza, indulásra készen álltunk. Taxival mentünk, amit fele-fele
arányban fizettünk ki. Igaz, Malik akaratoskodott egy sort, de nem akartam,
hogy az egészet ő fizesse, így hát megmakacsoltam magam, s addig győzködtem,
míg bele nem ment a közös fizetésbe.
Nagy nehezen sikerült választanunk egy filmet, de a
kezdetéig még volt bő húsz percünk. Elmentünk a büfébe, ahol vettünk két nagy
kólát, két közepes pattogatott kukoricát, és két csomag M&M’s-et. Leültünk
a váróterembe, ahol Zayn összefutott pár ismerős arccal. Két fiú meg egy lány
kezdett el vele beszélgetni, én meg ott ültem némán, mint egy gomba. A lány
feltűnően sokszor érintette meg Malikot. Folyamatosan mosolygott rá és azt
emlegette, „milyen jó volt rég”. Hosszú tejföl szőke haját ide-oda dobálta,
miközben le sem vette Zaynről a szemeit. Észrevettem, hogy a film már tíz perce
elkezdődött, ezért halkan szóltam Maliknak, hogy be kéne menni, ő viszont
lerázott egy „menj be, majd valamikor utánad megyek” mondattal. Vérig sértve
álltam fel a bőrfotelből, s kiviharoztam a mozi épületéből, mindezt úgy, hogy
Zayn észre sem vette.
Fél óra gyaloglás után hazaértem. Útközben folyton a
telefonom nézegettem, hátha hív, de semmi. Hát,
ha így állunk… Nem érdekelt, hogy még csak negyed hét van, átvettem a
pizsamám és elmerültem a paplanok világában a laptopommal a kezemben.
Megnyitottam a My Diary nevű
weboldalt, ahová anonymusként lehet posztolni bármit a világon. Arra készültem,
hogy egy kis novellát írok arról, milyen nagyon csalódtam Zaynben, végül
viszont csak ennyit írtam ki: Hiányzik a
közelséged, lelki társam.